Hírlevél

Hírek

Éttermi koszt háziállatainknak, kávézacc növényeinknek

Egy  fiatal önkéntesekből álló csapat azt a merész célt tűzte maga elé, hogy alapjaiban változtatja meg, amit eddig az ételmaradékok újrahasznosításáról gondoltunk. A minap pet it néven nyílt mozgalmat indítottak, hogy a helyi éttermek konyhai maradékai eljussanak a közelben lakók háziállataihoz, ezáltal csökkentve a környezet és a gazdik pénztárcájának terhelését. A pet it mozgalom a fenntarthatóságra és a könnyű terjesztésre törekszik, így a „kecske" jól lakik, a „káposzta" pedig nem kerül a kukába.

Klímasztár díjat kapott Veszprém

Klímasztár díjat kapott Veszprém az Európai Klímaszövetségtől a klímastratégiájáért és az e területen megvalósult beruházásaiért.

Örökre búcsút inthetünk a nejlonszatyroknak

Az Európai Bizottság azt fontolgatja, hogy szabályozná a műanyag bevásárlószatyrok használatát a környezet védelme érdekében. Sőt, akár a teljes tiltást sem zárják ki. Magyarországon a legnagyobb áruházláncok már fizetőssé tették a nejlonszatyrokat, így csökkenhet a napi 1,3 milliós eladási szám.

Zöld Premier a tévékben

Február 28-án, kedden este 21:00-kor a Debrecen TV-n lesz először látható a Fenntartható Szellemi Fejlődés című film, Novák Péter előadásának rögzített változata.

A menő csajok már swishingelnek

Évente mintegy kétmillió tonna új ruhát vásárolnak Nagy-Britanniában, és egymillió tonna kerül szemétbe: e trend lassítását és megfordítását tűzte ki célul Lucy Shea, a Futerra elnök-vezérigazgatója. Hat éve hirdette meg első ruhacserepartiját, majd létrehozott egy honlapot az ilyen találkozók hirdetésére, népszerűsítésére, illetve a szervezésüket segítő tanácsadásra.

Öt magyar beruházás a legkárosabb projektek közt

Öt magyarországi beruházás is szerepel a legkárosabbnak titulált EU-projektek között, amelynek listáját minden évben összeállítja két civil szervezet. Az intézmények szerint idén összesen 16 milliárd eurót „pazarolt el az Európai Unió halott projektekre".

Végre: ingyenes tankolás Budapesten

Egy liter 95-ös benzin 433 forintba kerül, a bio-répalé 1199, a félliteres jeges teáért pedig 349 forintot kérnek, vagyis a decemberben átadott budai Mol benzinkút nem a tipikus termékek árával dönt majd rekordot. Cserébe aki az Istenhegyi úton tankol, papírbútorokon ejtőzhet a shopban, hogy rögtön érezze, itt egy kicsit minden más, mint például a kazincbarcikai kutakon.

Radioaktív hulladékkezelés - Új feladatok és változások

Közel 200 milliárd forint halmozódott fel eddig a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapban (KNPA) a radioaktív hulladékkezelés, illetve atomerőmű-leszerelés finanszírozására. A paksi atomerőmű küszöbön álló üzemidő-hosszabbítása és tervezett bővítése új feladatokat, változásokat hoz az alappal kapcsolatban is.

Lehűléstől tarthat Európa

A globális felmelegedés már a múlté? Lehűléssel fenyegeti Európát egy hatalmas és egyre terebélyesedő édesvízi kitüremkedés a Jeges-tenger felszínén - figyelmeztetnek a szakemberek.

Lassan zöldülnek a mosóporok

A WWF 5 éve szorgalmazza a mosóporokban és mosogatószerekben található foszfátok betiltását. Ez a hatóanyag jelentősen rontja a vizek minőségét. Az Európai Parlament úgy döntött, kivonja az európai piacról a magas foszfáttartalmú mosószereket.

Sötét felhők a napenergia egén

Kevesebb mint egy hónappal ezelőtt egy sivár andalúziai fennsíkon 600 ezer napelem kapcsolódott össze, hogy az Andasol, a világ legnagyobb naperőműve működésbe léphessen. Bár a napenergia-ipar előtt ígéretes jövő áll, a világ vezető gazdaságai a költségvetési hiányuk csökkentésére a megújuló energiák támogatásából vonnak ki pénzt.

Véget ért a klímacsúcs Durbanben

A kiotói jegyzőkönyv meghosszabbításáról állapodott meg a dél-afrikai Durbanben mára virradóra az ENSZ 17. Klímaváltozási Konferenciája, amelyen csaknem 190 tagállam képviseltette magát.

Az európai e-hulladék Ghánában szennyez

Egészségügyi és környezeti problémákat okoz Ghánában az Európából származó elektronikus hulladék. Havonta 600 konténernyi ón, kadmium és higany tartalmú e-hulladék érkezik, aminek nagy részét szemétlerakó telepeken égetik el. Világszerte több mint 50 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik évente.

Tiltakozás Verespatak ellen

A kolozsvári volt Continental szálloda épületét "foglalták el" román civil szervezetek, amelyek így tiltakoznak a verespataki ciántechnológiás aranybánya-beruházás ellen.

Itthon is intenzíven lobbiztak az amerikaiak a GM-kukorica mellett

Magyar képviselőket utaztattak, háttérbeszélgetéseken győzködték a magyar kutatókat és gazdákat, jóformán mindent elkövettek az elmúlt években amerikai cégek és diplomaták, hogy meggyőzzék Magyarországot a génmódosított növények veszélytelenségéről. Magyarországon tilos génmódosított növényeket termeszteni, egy kutató szerint azonban a magyar ellenérvek sok szempontból elavultak. A szárazságtűrő növényfajták pedig a magyar gazdák fantáziáját is megmozgatják.

Tényleg olyan szép a hófehér papír?

A színét tekintve talán, de ha jobban megnézzük, hogy miből is állítják elő tonnaszámra nekünk a szép, hófehéren virító lapokat, lehet, hogy más lenne a véleményünk. Nézzünk egy kicsit utána!

Eneriatakarékosság otthon

Elég sokat hallunk, beszélünk mostanában az energiatakarékosságról. De mit teszünk érte? Teszünk e egyáltalán bármit is? Íme néhány otthon is könnyen kivitelezhető tipp.

Környezetbarát mosószer: a mosódió

A tőlünk nyugatra már évek óta használt indiai mosódió az egyik legjelentősebb bio mosószer a világon. Vegyszermentes, bőrbarát, allergiásoknak, bőrbetegeknek, gyerekeknek és bárkinek ideális alternatíva a mosópor helyett. Használata gazdaságosabb a hagyományos mosószereknél. A mosószer mosódióval történő kiváltásával egészségünket, környezetünket és pénztárcának is védjük.

Végre megfelelő helye van a használt sütőolajnak

A minap hallottam, hogy a Mol benzinkutak átveszik a használt étolajat, mely feldolgozásra kerül és bioüzemanyagot állítanak elő belőle. Egyből el is vittem egy befőttes üvegnyi olajat egy 16. kerületi Mol kútra, ahol sajnos nem vették át. A www.mol.hu–n van egy lista, az elfogadóhelyekről, ugyanis nem mindenhol lehetséges az átadás. Nos, miután szomorúan hazamentem, megnéztem az oldalt, hogy legközelebb ne járjak így, és kicsit tájékozódtam is erről az újdonságról.

Érdemes otthon körülnézni

A kirándulás előtt is voltak bizonyos tárgyak melyeknél fontosnak tartottam, hogy újrahasznosíthatók legyenek, de most még fontosabbnak tartom. Találkoztam néhány ismerős logóval itthon, és örültem, hogy nem csak elmegyek mellettük, hanem fel is ismerem őket, tudom, mit jelentenek.

Tíz lépés a hulladékcsökkentésért

Gyorsan bővül azok tábora, akiknek az életében a környezet védelme fontos szempont, hiszen egyre nyilvánvalóbb összefüggések bizonyítják, hogy elővigyázatos hozzáállásunkkal végső soron saját és családunk egészségét védjük. Nem kell ahhoz fejre állítanunk az életünket, hogy környezettudatosabbak legyünk. Íme, néhány olyan apró trükk, ami nem követel nagy áldozatot, segítségükkel azonban zölddé varázsoljuk háztartásunkat, kevesebb szemetet termelünk, tudatosabban fogunk fogyasztani és még meg is takarítunk.

Esővíz hasznosítás - víztakarékosság

Azt mindenki tudja, hogy Földünk felszínének 75%-át víz borítja, de ennek mégis csak 3-5%-a alkalmas ivásra. Belegondolni is rémisztő, hogy amikor egyes országok lakóinak nem jut egészséges ivóvíz, mi naponta mennyi ihatónak mondott vizet pazarolunk akár csak a WC-öblítésekre!

Zöldülés a Pannon Tanyán

Szerda reggel 9 óra, és mi a suli előtt csomagok, táskák kupaca mellett várakozunk a buszra. Túl sok mindent nem tudtunk előre a túráról, csak nagyjából annyit, hogy környezetvédelmi kiránduláson fogunk részt venni. Jött a busz, végre, el is indultunk egy Balaton nevezetű kis heves megyei településre. Ez volt a Pannon Tanya.